A könnyebb gyermekkorért, miért ne segítenél tudatosan is gyermekednek, amellett, hogy az a legfontosabb, hogy szereted.
Nem csak a felnőtteknek vannak elakadásai. Még egy szerető közegben, családban is gyakori, hogy a gyerekek olyan helyzetbe kerülnek, ami megnehezíti életüket, félelmet, különböző traumákat okoz számukra.
HOL AZ ÉN HELYEM A CSALÁDBAN?
Amikor felborul egy család egyensúlya, részlegesen, vagy hosszabb időre, vagy csak ha az egyik szülő gyenge, nagyon gyakori az, hogy a gyerekek energetikailag „beállnak” a helyére és leginkább ott is maradnak. Tévedés ne essék, ez nem csak a csonka családokban figyelhető meg, de mindenképpen ott többször fordul elő gyakrabban ez a tendencia.
Elég az, ha egy szülő meggyengül, elfárad, a gyermek azért, hogy levegye róla a terheket, tudat alatt támogassa anyát, vagy apát. Azért, hogy mentse őt, elfoglalja a családban a helyét. Mindezt a szeretet jogán, hogy a szülő átvészelje a nehezebb időszakokat. És nem is tudjuk, hogy ezt teszik, persze tudatosan ők sem, hogy milyen áldozatokat hoznak értünk. Sokszor ez akkor derül ki már, amikor valamilyen problémával felkeresik a terapeutát. Ezek a problémák, tünetek teljesen változatosak és sokfélék lehetnek: pl. párkapcsolati problémák, enerválatlan állapotok, immunrendszer betegségei, bőrbetegségek, hogy csak a leggyakoriabbakat említsem.
A gyermekeke csodálatosak! Bármit beáldoznak, mert szeretnek! Mentik a szülőt, mentik a családot.
Vagy nézzük az ikreket, első pillanattól fogva az egyik iker felelősséget vállal a másikért, ha veszélyben érzi a testvére életét, tartja, energetikailag segíti a másikat, hogy életben maradjon. Ezek a korai kötődési minták már az anyaméhben kialakulnak. És az egyik mindig erősebb, ügyesebb és talpraesettebb lesz, míg a másik hátrébb húzódik, megbújik a testvére árnyékában. Mindkét iker nyer ebből a helyzetből, de a nyereség miatt sokszor haragszanak is egymásra, és sajnos hasonló alá-fölérendeltségi viszonyokat alakítanak majd ki a párkapcsolataikban is. Miért? Egyszerűen azért, mert ezt a „mintát” ismerik.
Mint írtam ezek gyakoriak, nem is olyan extra esetek. De mivel kevés hely van, ahol valóban tanítják a család dinamikáját, kevesen tudnak róla, vagy csak későn jönnek rá, amikor már 20-30 éve, vagy még régebben futtatják a program.
KINEK KELL MEGFELELNI?
De maradjunk a kisgyermekkornál! Gondolják csak végig, milyen egy gyermeknek beilleszkedni egy közösségbe? Milyen lehet, milyen érzés lehet óvodába, iskolában menni? Emlékeznek rá, van róla saját élményük? Otthagyni anyát, apát, a biztonságot…és ismeretlenekhez alkalmazkodni, felnőttekhez, gyerekekhez egyaránt.
Vagy mennyi mindent kell teljesíteni egy iskolás gyermeknek? Lehet, hogy nekünk ez már a múlt, a történelem, és azt mondjuk, hogy: „Oh, ez csak egy iskola, ez bagatell, semmiség”. De neki nem az, nem bagatell dolog egy héten 3-4 témazárót megírni alig tízévesen!
Az a sok különböző elvárás, aminek meg kell felelnie, legyen szó a szülőről, a tanárokról, az iskolarendszerről. De erről hallunk épp eleget…
A legtöbb szülő elvárása, hogy legyen jó tanuló, járjon 3-4 külön órára, tudjon angolul, kínaiul, két évesen legyen háromnyelvű. Továbbá lovagoljon, csellózzon, nyerje meg a matekversenyt… Ja, csak ennyi, tényleg semmiség!
MENNYIT ÉREK BARÁTKÉNT?
A gyerekek csodálatosak! De sokszor kegyetlenek, leginkább egymással.
Nézzük a barátkozás témakörét, mert az az egyik legfontosabb közege a gyerekeknek. Hogyan barátkoznak a gyerekek? Óvodában a külsőségek viszik el a figyelmet: „Hoztam piros autót otthonról? Te is hoztál? Nekem is van pörgős szoknyám. Neked is? Akkor legyünk barátok! De ha másnak is van pörgős szoknyája, piros autója, GI Joe-ja, Sellőbarbija, akkor az aktuális barát már nem is vele játszik.
Az iskolásoknál az érdeklődési kör szintén fontos. Vagy csak egy új teló… De megjelenik a tudatos csúfolkodás, a kritika. Mit érezhet az a gyermek, akinek nincs okos telefonja, márkás edzőcipője? Meddig kell követni a tömeget? Kell-e egyáltalán?
A gyerekkori barátságok sérülékenyek, és gyakran sérülnek benne gyermekeink is.
Miért ne adnánk meg nekik azt a lehetőséget, hogy másként lássák a világot, hogy a korai problémáikat gyorsan és hatékonyan tudják kezelni? Hogy túllépjenek a drámákon és traumákon és mondjuk, ne 40 évesen kelljen azzal foglalkozni, hogy „amikor anyukám otthagyott a bölcsibe, teljesen tehetetlennek éreztem magamat”. Miért ne adnánk nekik új, könnyebb, varázslatos, és működő szemléletmódot?
Molnár Erika
pedagógus, ThetaHealing Mestertanár
www.thetatechnika.hu
