ThetaTechnika®

ThetaTechnika®

Miért a gyerekjóga?

„Nagy levegő és merülj el benne!”

2017. január 21. - ThetaTechnika® Blog

Gyermek és jóga, gyermekjóga, hogyan is van ez? Fogalmazódik meg a kérdés a szülőkben. A gyerekek hangosak, játékosak, mozgékonyak, nem tudnak egy helyben megülni, a jóga viszont csendes, lassú, békés, statikusabb. A köztudatban élő tulajdonságokat összevetve meglehetősen nehéz elképzelni, hogy hogyan épülhet fel egy gyermekjóga óra. Pedig ha benézünk a díszletek mögé, láthatóvá válik egy olyan világ, ahol a biztonságot jelentő jóga énekelve, mesélve és nevetve ringatja karjain a kiskutyát, az erős hegyet, a bátor harcost, vagy bármit, amit éppen elképzel és megél a gyermek az adott pillanatban. Ma pedig tudjuk, hogy a jelen pillanat megélése kincset ér. Gyermekeinknek ezt nem kell tanulni, hiszen ők még így élnek, de szépen lassan, ahogy növekednek, elfelejtik a pillanat varázsát. Figyelmüket egyre inkább kénytelenek megosztani múlt és jövő közt. Nem csoda, ha zavarossá válik. Alig ébrednek bennük a velük született ősi képek, melyeket a mesék csengő szavai hívnának elő. Semmire sincs idő. Nem kapnak levegőt. Ezért felejtik el ők és mi, felnőttek is, hogy hogyan lélegezzünk mélyen, lassan, megfelelően. Érdemes megfigyelni a gyerekeket mozgás közben.  Öröm, gyógyulás, játék, önfeledtség, lélek, maga az élet, amit láthatunk. Sajnos ma a szabad mozgásra is egyre kevesebb idő jut.   

A gyermekjóga egy olyan teret biztosít a gyermeknek, ahol fellélegezhet, ahol hangos lehet, ahol mozoghat, gurulhat, pöröghet, játszhat, mesét hallgathat, átváltozhat és közben apró lelke nagy nehézségeit lerakhatja, kidolgozhatja, átformálhatja. A gyermekjóga alappillérei a mozgás és a fantázia. Az óra keretét adja a kezdő-és záró formula, hangfürdő, mantra, jóga dala, amellyel ráhangolódunk az órára, s végül ugyanígy le is zárjuk azt. Mindig „tudatosítjuk” hogy mi az adott óra üzenete mesébe ágyazottan, majd elkezdjük utánozni, elmozogni a mese szereplőit, hőseit. Minden mozdulatunkat átjárja és segíti a tudatos légzés. A gyerekek azt gyakorolják az órákon, hogy érdemes megélnünk minden pillanatot, ahelyett hogy csak külső szemlélőként vagyunk jelen az életünkben. Újraszínezhetjük a darabjait, de mindig tudnunk kell, hogy miért tesszük. Ezt segíti a mesei üzenet. Az órák során a gyerekek megismerik saját testüket, megtapasztalják, hogy milyen erő lakozik bennük, mennyi mindenre képesek a mozdulatok (ászanák) felvételekor. Tehát kialakul a testtudatosságuk. Majd a dinamikus mozgást mindig követi egy rövid relaxáció, melynek célja a befelé érzékenyítés, a befelé figyelés, a képzelőerő fejlesztése és természetesen a sok-sok ingertől való elszakadás. Az óra utolsó részében mindig játszunk a gyerekek hangulatához, adott állapotához igazítva.

A gyermekjóga olyan, mint egy jól eső fürdő, nem csak az izmoknak, ízületeknek, a fejlődésben lévő testnek, hanem a gyermekléleknek is a maga színes buborékaival. Olyan komplex módszer, amely célzottan fejleszti a gyerekek mozgását, „befűti” az idegrendszert. Tele van észlelést-érzékelést fejlesztő játékkal. Komoly hatással van az érzelmi intelligencia fejlődésére, a szociális érzékenység kialakulására. A gyerekek itt gyakorolhatják érzéseik, érzeteik beazonosítását és megfogalmazását. Sokat fejlődik fantáziájuk, kreativitásuk, önbizalmuk. Személyiségfejlesztő hatása is van, hiszen a gyermekek közelebb kerülnek önmagukhoz az ászanák felvétele közben. Egyszóval a gyermekjóga sokoldalúsága végett minden tekintetben fejlesztő hatással van kicsikre és nagyobbakra egyaránt. Szívből ajánlom minden kicsinek és nagynak.

Berki-Tóth Emese óvodapedagógus, gyermekjóga oktató

A bejegyzés trackback címe:

https://thetatechnika.blog.hu/api/trackback/id/tr4712143841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása